Hírek

A Dél-Dunántúli Ökoturisztikai Klaszter „Léptékváltás zöld ritmusban – A Dél-Dunántúli Ökoturisztikai Klaszter fejlesztése” című pályázatának egyik kiemelt projektje a klaszter által kialakított ökoturisztikai minősítési rendszer bevezetése.

A minősítést végzők képzésen vettek részt, a rendszert magát, pedig a tagság közösen dolgozta ki. Ehhez kapcsolódóan elkészült a nemzetközi Green Globe minősítési rendszer alapján egy digitális „okos” minősítési táblázat, mely segít a minősítőknek a minősítés elvégzésében, értékelésben. A klaszter tagok minősítései elkezdődtek, és szeretnék ezt a folyamatot folytatni és kiterjeszteni más régiókra is. 

A Dél-Dunántúli Ökoturisztikai Klaszter sikeresen kezdte meg az országosan egyedülálló ökoturisztikai minősítési rendszert bevezetését. A címet elnyert elismert szolgáltatók hamarosan átvehetik a minősítést jelző, a házak falára kihelyezhető egy, kettő, vagy három hunyoros minősítő táblát.  

2014. szeptember 30. 09:45:55
A Dél-Dunántúli Falusi Turizmus Klaszter és a Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Szövetség a DDOP-2.1.3/A-12-2012-0007 azonosító számú "Vidéki örökség útjai" pályázaton belül 2014.09.25-re meghirdetett sajtótájékoztatója elmaradt, ezért egy sajtóközleményt adott ki Dr. Szabó Géza elnök, mely az alábbiakban olvasható.

"Térjen be a mi utcánkba" X. Falusi Turizmus Utcafesztivál Pécsett a Szent
István téren 2014. szeptember 27-én szombaton 10-18 óráig.


2014. szeptember 16. 08:25:06

2014. szeptember 20-án ismét lesz Nagyanyáink kosztolója Cserkúton. 

A program a DDOP-2.1.3/A-12-2012-0007 "Vidéki örökség útjai" pályázaton belül európai uniós támogatással valósul meg. 

2014. október 4. Bükkösd - Ökopark

A falusi vendégfogadók hazai és visszajáró külföldi csapatai kilencedik alkalommal mérik össze fakanálforgató tudományukat a Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Szövetség szervezésében.

2014. szeptember 2. 02:08:40

A Dél-Dunántúli Falusi Turizmus Klaszter a DDOP-2.1.3/A-12-2012-0007 "Vidéki örökség útjai" projekten belül 2014. április 15-én a pécsi Kalamáris Étteremben megtartotta első helyi termék érzékszervi minősítését. A gasztronómus, húsipari szakember, terroir szakértő és gasztronómiai kultúrában jártas újságíró közreműködésével lezajlott eseményen a naptár parancsát követve „Húsvéti Sonkamustrát” tartottak. A pácolt-füstölt nyers sonkák értékeléséhez a helyi termelőktől beszerezett tételeket vizsgálták meg, pontosan kilenc félét. Az értékelésre a Dél-Dunántúl termelőinek hagyományos módon előállított hússertésből és két esetben mangalicából készült sonkáit gyűjtötték be és vetették érzékszervi minősítés alá.

2014. július 22. 12:38:31

A Dél-Dunántúli Falusi Turizmus Klaszter a DDOP-2.1.3/A-12-2012-0007 számú "Vidéki örökség útjai" című projekt keretében mindenkit szeretettel vár a II.Orfűi Ökofesztiválra. 

2014. május 29. 12:27:23

Az alábbi linkekre kattintva érhetők el a szövetség 2014. évi hírlevelei

2014. április 7. 12:40:35


2014.04.03-án folytatódott a PTE Babits Mihály Gyakorlógimnázium és Szakközépiskolában a Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Szövetség Falusi életmód iskola programja, mely a DDOP-2.1.3/A-12-2012-0007 "Vidéki örökség útjai" projekten belül valósul meg. Az előadások fő célja, hogy bemutassa a diákok részére, milyen is a vidéki élet, hogyan állítják elő az emberek saját maguk az élelmiszereket.

<<
3 4 5 6 7
>>
Összesen 158 db találat. 5/16 oldal.

A Dél-Dunántúli Falusi Turizmus Klaszter kialakítása (DDOP-2.1.3/A-10-2010-0009 projekt) az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Kedvezményezett: Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Szövetség (7625 Pécs, Vince u. 9/2)

Az Egyesület működési költségeinek támogatói

a NEA-TF-15-M-0295, NEA-NO-16-M-0320 illetve a NEA-NO-16-SZ-0368 azonosító számú pályázatokban: