Népi megfigyelések, hiedelmek, legendák:
A húsvét hajnali határkerülést, a vetések között  a zászlós, ereklyés, énekszóval kísért   „processió járást”  őseink  a tavaszi vetés mágikus védelmére,  a  gonosz, kártevő szellemek elrettentésére tartották. 
Szokások, hagyományok, köszöntők:
Jézus feltámadásának ideje vasárnap, húsvétra virradóra, húsvét hajnalán volt. A húsvéti misztériumjátékokból született Jézus keresése, Krisztuskeresés, istenkeresés elnevezésű népszokás régen országosan elterjedt volt. A Dunántúl falvaiban is sorra látogatták a határban lévő kereszteket, énekeltek, imádkoztak. Felidézték Jézus szenvedéseit, halálát, feltámadását, emlékeztek a Jézus sírját üresen találó és ezért Jézust kereső kenetvivőkre.
 A Krisztuskeresés ősi népszokását a Kékesdi Szent Mihály Kolping Család a falu lakóival közösen őseik hagyományai szerint végzik: az elmúlt évtizedekben szinte már feledésbe merült „Krisztuskeresésen” -  a kivezető utakon állított kereszteket egyenként megjárják, felkeresik, az alkalomra készült liturgiát bemutatják, a szertartást szentmisével zárják. 
A Magyar Katolikus Lexikon szerint; „Egyes falvakban a hívek virrasztva várták, hogyan kel föl az éjszaka sötét sírjából a nap, a lumen Cristi jelképe. Hosszúhetény férfinépe húsvét éjszakáján egyenként felkapaszkodott a Zengő (Baranya) tetejére, ahol tüzet gyújtva várták a napkeltét. Olykor a falu papja fönt a hegyen, várakozás közben gyóntatott is.” 
Hosszúhetényben napjainkban is élő hagyomány a Bárányles – húsvéti népszokás férfiaknak- Lejegyezte: Tobak Ferencné   (Cirf. könyv. 125. o.)
A húsvéti ételek megszentelés hagyománya már a 10. század óta a húsvéti szertartások része volt. Húsvétvasárnap reggelén a katolikusok a templomba vitték megszentelésre, megáldásra a húsvéti ételeket - sonka, kolbász, tojás, kalács, torma, helyenként húsvéti bárány, bor. A fehér damaszt szalvétába vagy hímzett abroszba csomagolt, tányéron vagy kosárban elhelyezett ételeknek jelképes értelmük volt. A megszentelt ételeket a családtagok közösen fogyasztották el abban a hitben, hogy az esztendő során együtt maradjanak. A tojások összekoccintása is ebből a hiedelemből maradt fenn. Az ételmaradékokat, morzsákat a tűzbe szórták, a keletkező füstnek gyógyerőt tulajdonítottak. Számos vidéken egy falatot a tűzbe, egy falatot a kútba vetettek. A szentelt sonka, sódar csontját kéménybe, padlásra, szántásba, szántóföldre, szőlőtőkére, gyümölcsfára helyezték jégverés, dögvész, tűzvész, lopás ellen.
„Zalában azok a pásztorok, uradalmi cselédek, akik távol éltek a templomtól, húsvét hajnali eledelüket tarisznyában, kosárban kiakasztották a fákra. Ilyenkor a világot szentelő pápa megáldotta az ő ételeiket is.” Molnár V. József: Kalendárium 2009